(1)   A székhely szerinti tagállam illetékes hatósága (a továbbiakban: az illetékes hatóság) az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának rendelkezésére bocsátja a szavatolótőkének az (EU) 2023/1114 rendelet 35. cikkének (3) bekezdése szerinti emelését előíró határozattervezetét, kellően figyelembe véve az érintett kibocsátó által kifejtett véleményeket.

(2)   A (1) bekezdésben említett tervezet meghatározza:

a)	azt az összeget, amellyel a szavatolótőkét növelni kell, és az (EU) 2023/1114 rendelet 35. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontja alkalmazásából eredő eszköztartalék-aránynál magasabb százalékértéket;

b)	a kockázat magasabb szintjének megfelelő indokolását;

c)	azt, hogy a magasabb szintű kockázat lényeges hatással lehet-e a kibocsátó pénzügyi helyzetére vagy a tágabb pénzügyi rendszer pénzügyi stabilitására;

d)	azt, hogy a magasabb szintű kockázat független-e az adott kibocsátó irányítási vagy üzleti modelljétől;

e)	azt a határidőt, ameddig az érintett kibocsátónak a 3. cikkel összhangban növelnie kell szavatolótőkéjét.

(3)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának a tervezet kézhezvételétől számított 25 munkanapon belül véleményt kell nyilvánítania a (2) bekezdésben említett elemek bármelyikéről.

(4)   Az illetékes hatóság értesíti az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátóját a (2) bekezdésben felsorolt elemeket tartalmazó végleges határozatáról.

(5)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátója a (4) bekezdésben említett határozat kézhezvételétől számított 25 munkanapon belül részletes tervet nyújt be az illetékes hatóságnak arról, hogy az illetékes hatóság által meghatározott határidőn belül milyen módon tervezi növelni a szavatolótőkéjét. A terv az alábbi információkat tartalmazza:

a)	a növelés meghatározott határidőig történő végrehajtását biztosító, időhöz kötött lépések, konkrét intézkedések és eljárások;

b)	annak megerősítse, hogy a szigorúbb követelmények teljesítését szolgáló szavatolótőke-elemeket és -instrumentumokat úgy tervezik felhasználni, hogy az teljes mértékben megfeleljen az (EU) 2023/1114 rendelet 35. cikkének (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek.

(6)   Amennyiben a szavatolótőke növelésének teljesítésére a 3. cikkben említett határidő meghaladja a három hónapot, akkor az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának havonta tájékoztatnia kell az illetékes hatóságot a terv végrehajtásának előrehaladásáról.

(7)   Az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának haladéktalanul tájékoztatnia kell az illetékes hatóságot, ha valamely lépés vagy eljárás a 3. cikkben foglalt követelményeknek megfelelő időn belül nem valósítható meg.

(8)   Az illetékes hatóság szorosan nyomon követi a terv végrehajtását.

(9)   Az (EU) 2023/1114 rendelet 119. cikkének (1) bekezdésében említett kollégium létrehozása esetén az illetékes hatóság folyamatosan az Európai Bankhatóság tudomására hozza a (2)–(8) bekezdésben említett valamennyi információt, beleértve a tervezetet és a végleges határozatot, a tervet és a vonatkozó frissítéseket is.

(1)   A (2) bekezdés sérelme nélkül az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátója számára az illetékes hatóság előírja az (EU) 2023/1114 rendelet 35. cikkének (3) bekezdésében említett értékelés alapján általa meghatározott magasabb szavatolótőke-követelmények teljesítésének határidejét, amely nem haladhatja meg az 2. cikk (4) bekezdésében említett végső határozatról szóló értesítéstől számított hat hónapot.

(2)   Amikor az illetékes hatóság meghatározza az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátója számára a magasabb szavatolótőke-követelmények teljesítésére rendelkezésre álló határidőt, akkor figyelembe vesz minden olyan potenciálisan magasabb kockázati szintet, amely lényeges hatással lehet a tágabb pénzügyi rendszer vagy a kibocsátó pénzügyi stabilitására, valamint tekintetbe veszi az érintett kibocsátó irányítási vagy üzleti modelljének esetleges hiányosságait.

(1)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy stressztesztelési programjaik életképesek és reálisak legyenek, és hogy a stressztesztek minden vezetői szinten megalapozott döntéshozatalt eredményezzenek valamennyi olyan meglévő és potenciális kockázattal kapcsolatban, amely lényeges hatást gyakorol a kibocsátó pénzügyi helyzetére.

(2)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak rendszeresen felül kell vizsgálniuk és értékelniük kell stressztesztelési programjukat annak érdekében, hogy meghatározzák annak hatékonyságát, megalapozottságát és alkalmasságát mind az érintett kibocsátó, mind pedig az érintett kibocsátott tokenek kockázati jellemzői tekintetében, továbbá e programokat folyamatosan frissíteniük kell. Az értékelést évente kell elvégezni, és annak teljes mértékben tükröznie kell a külső és belső feltételeket.

(3)   A stressztesztelési program megtervezésekor az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak a következők mindegyikét figyelembe kell venniük:

a)	a program céljainak hatékony elérése;

b)	a javítások szükségessége;

c)	az azonosított kockázati tényezők, a releváns forgatókönyvek indokoltsága és kialakítása, modellfeltevések és az eredmények e feltevésekkel szembeni érzékenysége, valamint a szakértői megítélés szerepe annak biztosításában, hogy a programhoz mélyreható elemzés kapcsolódjon;

d)	a modell teljesítménye, beleértve a mintán kívüli adatokkal, például a modellfejlesztéshez nem használt adatokkal kapcsolatos teljesítményét;

e)	hogyan építhetők be a fizetőképesség és a likviditás közötti esetleges kedvezőtlen visszacsatolások;

f)	a fizetőképességi stressztesztek és a likviditási stressztesztek közötti lehetséges összefüggések megfelelősége;

g)	az illetékes hatóságoktól a felügyeleti vagy egyéb stressztesztek keretében kapott visszajelzések;

h)	az adatinfrastruktúra megfelelősége (a rendszerek végrehajtása és adatminőség);

i)	a felső vezetés és a vezető testület megfelelő szintű bevonása;

j)

minden feltételezés, beleértve az üzleti és/vagy vezetői feltételezéseket, továbbá minden olyan tervezett vezetői intézkedés, amely a stresszteszt célján, típusán és eredményén alapul, ideértve a vezetői intézkedések stresszhelyzetekben és változó üzleti környezetben való megvalósíthatóságának értékelését;

k)	a vonatkozó dokumentáció megfelelősége és átláthatósága.

(4)   A stressztesztelési programot az elvégzett stressztesztek valamennyi típusa esetében megfelelően dokumentálni kell.

(5)   A stressztesztelési programot a szervezet egészére vonatkozóan kell értékelnie például a kockázatkezelési bizottságnak és a belső ellenőröknek. E folyamat értékeléséhez a program kialakításáért és alkalmazásáért nem felelős szervezeti egységeknek vagy külső szakértőknek is hozzá kell járulniuk az egyes témákkal kapcsolatos releváns szakértelem figyelembevételével.

(6)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy – a stressztesztelési program kezdeti kialakítása és értékelése során is – a kibocsátó valamennyi tevékenységi területe szakértőinek bevonásával hatékony párbeszédre kerüljön sor, és hogy a kibocsátó felső vezetése és vezető testülete – amely a program végrehajtásának nyomon követéséért és felügyeletéért is felelős – megfelelően felülvizsgálja a programot és annak frissítéseit.

(1)   Az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak fizetőképességi stressztesztet és likviditási stressztesztet kell végrehajtaniuk.

(2)   A fizetőképességi stressztesztnek ki kell terjednie bizonyos fejlemények – többek között a makro- vagy mikrogazdasági forgatókönyvek – által az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának teljes tőkehelyzetére – például a minimális vagy kiegészítő szavatolótőke-követelményekre – gyakorolt hatásra, előzetes felmérve, hogy a kibocsátó mekkora tőkeforrássokkal fog rendelkezni és mekkora tőkekövetelménynek kell megfelelnie, különös tekintettel a kibocsátó sebezhetőségére, valamint veszteségviselési képességének és a fizetőképességi pozícióira gyakorolt hatásnak az értékelésére.

(3)   A likviditási stressztesztnek ki kell terjednie arra, hogy bizonyos fejlemények – többek között a makro- vagy mikrogazdasági forgatókönyvek – finanszírozási és piaci kockázati szempontból milyen hatást váltanak ki, továbbá arra, hogy a stresszhelyzetek hogyan hatnak az eszköztartalék likviditására, illetve az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának általános likviditási pozíciójára, beleértve a minimális vagy kiegészítő likviditási követelményeket is.

(4)   A stresszteszt módszertanát konkrétan úgy kell kialakítani, összetettségét és részletességét úgy kell meghatározni, hogy az igazodjon az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek jellegzetességeihez, beleértve a visszaváltási jogok jellegét, a kibocsátó nagyságrendjét és méretét, valamint tartalékeszközeinek összetettségét, koncentrációját és összetételét.

(1)   A fizetőképességi stressztesztet a jelentős eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátói esetében legalább negyedévente, a nem jelentős eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátói esetében legalább félévente kell elvégezni.

(2)   A likviditási stressztesztet az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek valamennyi kibocsátója esetében legalább havonta kell elvégezni.

(1)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátójának stressztesztelési programját a kibocsátó vezető testülete fogadja el, amely felelős azért, hogy a program e rendelettel és az (EU) 2023/1114 rendelettel összhangban végrehajtásra kerüljön.

(2)   A stressztesztelési programnak tartalmaznia kell annak értékelését, hogy a vezető testület tagjai együttesen elegendő tudással, készséggel és tapasztalattal rendelkeznek-e a következők elvégzéséhez:

a)	a stresszeseményeknek a kibocsátó általános kockázati profiljára gyakorolt hatásának teljeskörű megértése;

b)	a stressztesztek végrehajtásához egyértelmű felelősségi körök és elegendő erőforrás, például képzett emberi erőforrás és információtechnológiai rendszerek kijelölése és hozzárendelése;

c)	aktív részvétel azokban a megbeszélésekben, amelyeket a stressztesztelésben részt vevőkkel, valamint azokkal a személyekkel tartanak, akik számára a stresszteszttel kapcsolatos feladatok kiszervezésre kerülnek;

d)	a fő modellezési feltételezések, a forgatókönyv kiválasztásának és általában a stressztesztek alapjául szolgáló feltételezéseknek a vitatása;

e)	döntés a szükséges irányítási intézkedésekről, és azok megvitatása az illetékes hatóságokkal.

(3)   A stressztesztelési programot úgy kell megtervezni, hogy a stressztesztek a kibocsátó vonatkozó belső szabályzataival és eljárásaival összhangban legyenek végrehajthatók.

(4)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy a stressztesztelési program valamennyi elemét – beleértve annak értékelését is – a belső szabályzatokban és eljárásokban megfelelően dokumentálják és adott esetben rendszeresen frissítsék.

(5)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy a figyelemfelkeltés, a kockázati kultúra javítása, valamint a meglévő és potenciális kockázatokról, valamint a lehetséges vezetői intézkedésekről szóló megbeszélések ösztönzése céljából a stressztesztelési program kialakítása hatékony kommunikációt irányozzon elő az üzletágak és a vezetői szintek között.

(6)   A stressztesztelési programot a kibocsátó kockázatkezelési keretrendszerének szerves részeként kell kialakítani. A stresszteszteket úgy kell megtervezni, hogy azok támogassák a különböző üzleti döntéseket és folyamatokat, valamint a stratégiai tervezést. A stratégiai döntéseknek figyelembe kell venniük a stressztesztelés során azonosított hiányosságokat, korlátokat és sebezhetőségeket.

(7)   A stressztesztek eredményeit a kibocsátó kockázatvállalási hajlandósága és korlátai megállapításának folyamatában fel kell használni, és tervezési eszközként kell alkalmazni az új és meglévő üzleti stratégiák hatékonyságának meghatározásához, valamint a szavatolótőkére és a likviditásra gyakorolt lehetséges hatás értékeléséhez.

(1)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy a stressztesztelési programot megfelelő és átlátható adatinfrastruktúra támogassa.

(2)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy adatinfrastruktúrájuk képes legyen a stressztesztelési programjuk kiterjedt adatigényeinek kezelésére, továbbá a rendelkezésükre álló mechanizmusok biztosítsák, hogy képesek legyenek a programmal összhangban tervezett stressztesztek folyamatos és következetes elvégzésére.

(3)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy az adatinfrastruktúra lehetővé tegye mind a rugalmasságot, mind pedig a megfelelő szintű minőséget és ellenőrzést.

(4)   Az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak biztosítaniuk kell, hogy adatinfrastruktúrájuk arányos legyen a méretükkel, összetettségükkel, valamint kockázati és üzleti profiljukkal, és lehetővé tegye az intézményt érintő valamennyi lényeges kockázatra kiterjedő stressztesztek elvégzését.

(5)   Az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak elegendő emberi, pénzügyi és anyagi erőforrást kell fordítaniuk adatinfrastruktúrájuk – többek között információtechnológiai rendszereik – hatékony fejlesztésének és karbantartásának garantálására.

(1)   Az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak a következő kockázati kategóriákat kell azonosítaniuk:

a)	az eszközalapú vagy elektronikuspénz-tokenek és a tartalékeszközök értékével, átruházhatóságával, likviditásával, hozzáférhetőségével vagy átválthatóságával kapcsolatos kockázatok;

b)

az eszközalapú tokeneket vagy elektronikuspénz-tokeneket támogató rendszerekből, például az alapul szolgáló megosztott főkönyvből vagy a token bármely más technológiájából, továbbá a tokenek kibocsátásához vagy átruházásához használt kereskedési platformokból, piaci infrastruktúrából vagy fizetési rendszerből eredő kockázatok;

c)

az olyan szerződéses megállapodások teljesítéséből eredő kockázatok, amelyeket az érintett kibocsátó más kibocsátókkal, kriptoeszköz-szolgáltatókkal, pénzügyi intézményekkel vagy bármely más természetes vagy jogi személlyel kötött a tokenek kibocsátására vagy átruházására, illetve a tartalékeszközök létrehozására, kezelésére, letétkezelésére vagy befektetésére vonatkozóan, beleértve azokat a megállapodásokat is, amelyek révén a kibocsátó kiszervezi a feladatokat.

(2)   Az (1) bekezdésben említett kockázatok értékelése céljából az eszközalapú tokenek vagy az elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak az (1) bekezdésben említett különböző kockázati kategóriákhoz kapcsolódó múltbeli és/vagy hipotetikus forgatókönyvek alkalmazásával kell azonosítaniuk az egyedi kockázati forgatókönyveket.

(3)   A (2) bekezdésben említett egyedi kockázati forgatókönyveknek jól meghatározottnak, lehetséges hatásuknak pedig számszerűsíthetőnek kell lenniük.

(4)   A konkrét kockázatok azonosításakor az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak a fizetőképességi stresszteszthez kapcsolódó kockázati eseményekre vonatkozóan 3 éves, a likviditási stressztesztre pedig legfeljebb 1 éves időhorizontot kell meghatározniuk, továbbá meg kell határozniuk a kockázatnak kitett eszközöket, és pontosan ismertetniük kell a kockázati forgatókönyvet.

(5)   Az eszközalapú tokenek vagy elektronikuspénz-tokenek kibocsátóinak számszerűsíteniük kell vagy közelítő becslésekkel kell felmérniük az azonosított stresszforgatókönyvek súlyosságát és valószerűségét, valamint az e forgatókönyvekből eredő potenciális veszteségeket.